Alkonyatkor szebb a határ,
És szebb a rothadó város,
A félhomályú ködben
A halál sem szokásos.

Ilyenkor az összes ember,
Azt hazudhat amit akar,
A rejtélyes éj leple
Hazugsággal eltakar.

Minden ember minden tettét
Romantikus külső borít,
A halál vas golyója
Mindenkit eltakarít.

Leszáll a köd, leszáll a szmog,
Szürkés kábulatba esünk,
Meghúzódva egy sarokba
Azt se tudjuk mi lesz velünk.

Halk, tompa lépések zaja
Felveri az egész utcát,
Suttogó gyárkémények
Végzik a mocskos munkát.

Éjszakai köd pillangó
Szoknyája libben a fagyban,
Elárulja az életét
Pár fillérért nyomban.

Halk nyögések, fájdalmasak,
Se öröm, se bánat könnyek,
Csak a monoton ördögök
Verik a csendet, mikor jönnek.

2010.

 

Szerző: Versember  2012.10.21. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: vers élet halál sziámi város reggel alkonyat

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr874859371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.