Útra kelt az, akit rejt a szívem zárja,
Elrepült messzire, pedig nincs is szárnya,
Bánatban hagyott, de lelkem haza várja!
Öt napig szárad, lelkem letört fája...

Rothadó gyümölcs vagyok a földön fekve,
Eltűnt az a selymes kéz amely felszedne,
Legalább belém rúgna vagy megharapna,
Csak ne hagyott volna egyedül, magamra.

Meghal a szó és hiába szólok hozzá,
Ha akarná sem tudom, hogy viszonozná.
S mindig akkor kell a jó szó és átok,
Amikor csak rá gondolok és nem látom.

Öt nap, öt teljes nap! Ez pusztulásba visz!
Megremeg a hitetlen, de az is aki hisz.
Ha fáj, hát fájjon, ha kell bántson aki akar,
De a lelkemet ne lássák, mit takar!

Most soknak tűnik ez a vánszorgó idő,
Egy új fa nő a kertben, míg a régi kidől,
És öt nap múlva újra fel kell majd támadni,
Hogy lássam az én fám, soha nem szárad ki!

2008

Szerző: Versember  2012.11.09. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: búcsú szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr784898156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.