Az arc, mintha hozzám szólna,lev_l.jpg
Felém fordul és rám nevet,
Két kezében szorongatja,
A titkon megírt levelet.

Összetekerve csendesen
Serceg a pecsétes papír,
Erősen tartja a gyenge
Nő, mely arcán kiüt a pír.

Mosolyt mosoly követ lassan,
Az idő folyton meg-megáll.
A nő tapodtat se moccan,
Csak kitartóan néz reám.

Csak egy gyertya mutatja azt,
Hogy a világ ránk talál,
Lángnyelve néha fel is csap
S árnyékunkkal a falhoz áll.

Ekkor szó nélkül odalép
Az aki, eddig alig élt,
Tűzbe dobja írott nevét,
S a papírral végleg elég.

Hirtelen és szélsebesen
Lelkembe vési a titkot,
És fülembe súgja szépen,
Hogy mi volt leírva ott.

2010

Szerző: Versember  2012.11.29. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: levél

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr344932582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.