Hallom, de nem értem.
Nem értem? - kérdem.
Mi kell a zenéhez,
mi kell még, ha ész
ezt fel nem fogja,
ha mégis, akkor gondja
legyen annak, aki játssza,
aki hallja, meg csak örüljön annak,
aki a dalt
megkoronázza,
felruházza,
ritmikázza,
ütemesen vagy ütemet szétzilálva,
egy húrra húzza a dúrt,
s klarinétba pedig a mester fúj,
életet lehel bele a rézbe,
a billentyűs teszi egészbe
a káoszt, ami rendezett,
mint a katonák úgy állnak,
az akkordok jobbra-balra szállnak,
félhangok, fél ütemek,
félre tolt szünetek,
félig se tudjuk követni,
se bottal, se kutyával,
se szóval, se mással,
nem is kapunk levegőt,
pedig nem mi fújjuk,
a miénket fújják,
húzzák, ütik, verik, zilálják,
de oly kellemesen,
oly szellemesen,
véget nem érő ritmika,
dinamika,
harmónia,
nincs itt harmónika,
csak a szívből lüktető,
vénából spriccelő,
muzsika egyveleg,
szabadfogású jazz zene.
Ez a történet:
Grencsó Mester fújta,
kísért a kollektíva.

Szerző: Versember  2012.12.09. 12:00 2 komment

Címkék: free vers jazz grencsó

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr414953788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2012.12.19. 09:29:05

Félig se tudjuk követni, se bottal, se kutyával - ez nagyon tetszett! Benne volt a zene!