Néztelek és a kávébancsaj.jpg
a cukrot kevertem lassan,
halk sercegés között lopva
a cipőd csendben koppant,
tekintetem végül megállt
hosszú ujjaid felett,
ahogy szoknyádat lazítják
derék tájon a teret,
lehullt a csipke és
földig ért a vágyad,
szemem nem nézett semmit
csak a kibújó vállad,
leomlott rólad törékeny házad,
hosszú sötét hajad borított be lágyan,
félig már meztelen,
mégis rezennéstelen
tested megállt és
várt a jelre.

A kanál a kezemből
az asztlara került,
székemből felállva
a tested hevült állapotára
adtam egy csókot,
majd lassan minden porcikádra.
Csak tűrted, mintha muszáj lenne,
mintha az idő magával egybekelne
és nem szólna senki, hogy olyat teszel,
amivel minden rossz szülőanyja leszel.
A korlátaid lassan a semmibe vesznek,
voltak még szavak, de már útra keltek,
csak magánhangzók hagyják el ajkad,
a gondolatok már magadra hagytak,
érzés vagy életcél talán mindent feladni,
egy percért, pedig inkább a magány,
mint egy óra a végtelen,
nem is reméltem, hogy az este, így hirtelen
testedbe omol a jó fájdalom,
belül még érez, de kívül rágalom,
hogy élvezted, de nem vallod be,
mert kinek? Aki tudja vagy
inább annak, aki ne is tudja meg?
Elalszol én meg nem maradok,
a kávét köszönöm és iszok egy nagyot.

A szoba most üres zaj nem tépi szét,
ruhákon lépkedsz és keresed a helyét,
a tegnapnak és a mának,
annak a tegnap megélt vágynak.

2013. október 29.

Szerző: Versember  2013.10.29. 20:34 4 komment

Címkék: élet szex vágy

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr75605391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

énvagyokalány 2013.10.29. 22:02:45

Nagyon tetszik. Megtörtént eset ihletett?

Versember · http://koncertez.blog.hu/ 2013.10.29. 22:17:03

@énvagyokalány: Maradjunk annyiban, hogy bizonyos részek igen.

march 2013.11.30. 17:40:10

Nem szeretem a hosszú verseket, főleg az olyan "túlmagyarázós" fajtákat. Nekem ez már hosszúnak számít, de képzeld, 3x olvastam el, mert annyira megfogott, és minden egyes újraolvasásnál újabb érzelmek ragadtak el. Hú, nagy élmény volt. Gratulálok!

Versember · http://koncertez.blog.hu/ 2013.11.30. 23:27:43

@march: Én sem szeretem a hosszú verseket és a túlmagyarázósakat sem. De ez így jött ki :) Köszönöm.