Belegyűrtem magam rúzs.jpg
a szoknyád rejtekébe én,
Elbújtam a nevetésed
ráncai közt égi lény.

Rúzsod nyomát arcomon
meghagyom, én meghagyom.
Az esti gyertafénynél
súgott szavaid hallgatom.

Feltépem beszáradt
sebeim és úgy gondolom,
hogy egyszer majd emiatt
nem ráncolom a homlokom.

Hagyom, hogy vérezzen el
az elmúlt idő,
a testem beszürkült, de
egy új élet belőle kinő!

Belegyűrtem magam
a lelkedbe jó mélyre én,
Pillantást loptam és
ezért a bíró elé,

vonszolt a bűnös vágy
és nem az akarat,
nem rácsok voltak azok:
csak magány vakolat!

Feltépem beszáradt
sebeim és úgy gondolom,
hogy egyszer majd emiatt
nem ráncolom a homlokom.

Hagyom, hogy vérezzen el,
az őszi virág,
kibírtam már egyszer még sem
tűr meg a világ!

2013.11.03.

Szerző: Versember  2013.11.03. 13:03 5 komment

Címkék: vers vágyódás versember belegyűrtem

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr315612625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liababa 2013.11.03. 16:39:41

Sokadszor is vissza-visszahúz ide ez a versed:) Gyönyörű:)))

énvagyokalány 2013.11.03. 22:36:55

A harmadik versszakban elírtad a beszáradt szót.
A vers nagyon jó, mennyi szenvedély van benne...

Versember · http://koncertez.blog.hu/ 2013.11.04. 18:02:26

@énvagyokalány: Igen a beszarádt ráadásul nem is cseng olyan szépen :)