Ólom álom, beton percekagy.jpg
között lassan megfeneklek,
másodpercek mellett fekszem
s engem ezek nem engednek.

Szomorúan üti fejét
s ütöm én a világ legyét,
nem alhatok, mert egyedül
az ember csak úgy menekül...

Mocsárból, mocsárba téve,
a cammogó idő vére
festi rémült tekintetét,
s tartja ijedten az estét.

Egyedül vagyok. A nagy ágy
és én harcolunk, hogy a vágy
erőmet ne vegye soha,
elindulnék feléd haza.

2015. 09. 13.

Szerző: Versember  2015.09.13. 11:01 Szólj hozzá!

Címkék: vers szerelem egyedül ágy versember

A bejegyzés trackback címe:

https://verseskotetem.blog.hu/api/trackback/id/tr867784010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.