Várj, még nem tépted le,
még nem vetted fel,
még nem etted meg,
még nem tetted le,
még nem kezdted el,
még nem érezted,
még nem engedted,
még nem kérdezted,
még nem te voltál,
még nem is szoltál,
még nem szégyellted,
még nem változtál.

2015. 05. 01.

Nem álmodtam, láttam,
egy másik világban
nem fáj, ha a homlokomba
vered azt a
buksi fejed.

Mindig úgy csináltam,
mintha aludnék,
de már rég lefőtt a
kávé, a miénk és
nem másé.

Fél szemmel figyeltem,
ahogy mezítláb
mentél, alig
a konyhában egy
bögre szandálban.

De jaj, mert megláttál,
rögtön körém
fonódtál és az
utolsó szó helyett,
a titkod felöltöztetett.

2015. március 24.

Kávéval felöntöm a
küszöbig a szobát,
tálcán felkínálom
az utolsó vacsorát,

kockacukor falak,
kis kanál alakok,
szervírozva a világ,
csend ül a szavakon,

recseg a bakelit,
remeg a jazz zene,
hangszálon játszik a
szív lüktető zöreje,

tolul a vér a fejbe,
még sem iszunk eleget,
ártani nem árt, de tudd:
Jóból nem kapsz, csak keveset!

2015. 03. 13.

Ábrázatom, mint fametszet
les rá homlokára,
az ágy térben rendezi el.
Közben az időt homokóra méri,
alkony simul a
mozdulatlan szoborfüggöny peremén.

Hideg levegő feszesre
szabja ajkait,
néma szavak a falon,
mind tollvonás.
Zongoraszó mind száz,
csak egy dalol,
játszik a hang velünk.

2015. 01. 21.

Nem esővízzel
tele az árok,
boldogság könnyekben
fuldoklom én,
letépném tövestül,
de nem nyílna semmi,
csak reggelre
felszáradó fény.

Kertemnek ajtaján
befér a perc,
mely örökké tart
a végtelenbe,
de bánat és közöny
hiába kopogtat,
be nem juthat
egy csepp se.

2015. 01. 17.

Ketten az úton
nincsenek percek,
nappalok, évek,
csak esték vannak,
amik mindig csodaszépek.
Egymás karjában
halunk meg lassan,
s élünk valódi,
érző szavakban.
Talpunk alatt
macskakő, gyomok,
egymás lelkébe ásott
örök nyomok.
Ketten az úton
nem él a bánat,
a boldogság vetett
magának örökre
ágyat.

2014.12.24. Rominak

Mentsen el a nyár, 
az ősz, a tél,
de a tavasz elég,
ha álomba remél,
vezessen a kéz,
ha az ész, nem
visz el,
álljon a lábon,
a másik szárnyon,
repülj,
semmi vész.

A fák, csak fák,
a házak, csak házak,
az emberek néznek,
néznek és csak fáznak,
mitől múlna el, ha nem attól,
hogy azaz ember ölel,
aki megcsókol.

A pénz, csak pénz,
a hatalom csak éhes,
soha fel nem adja,
mindenre képes,
és mitől volna jó, ha nem attól,
hogy azaz ember ölel,
aki megcsókol.

Mentsen el a nyár,
az ősz, a tél,
de a tavasz elég,
ha álomba remél,
vezessen a kéz,
ha az ész, nem
visz el,
álljon a lábon,
a másik szárnyon,
repülj,
semmi vész.

A múlt, csak múlt,
a jövő, meg csak jövő,
ha üres a jelen és nincsen
szembe jövő
ember, akitől úgy lesz jó, hogy
minden reggel megcsókol.

Mentsen el a nyár,
az ősz, a tél,
de a tavasz elég,
ha álomba remél,
vezessen a kéz,
ha az ész, nem
visz el,
álljon a lábon,
a másik szárnyon,
repülj,
semmi vész.

Hanyatt olvadó 
jégzivatarban
a szimmetrikus
matéria a hó,
testek között
lehelve ki a még
újszülött
hontalan szót,
mi ajkáról
pattogva hull
macskaköves úton
a sárba,
hol a jövőbe
rejti azt, mit
a tél elől
bújtatott
tintafoltos nyárban.

2014. 12. 08.

Beléd temetve
érzem jól magam,
miközben szemeidben
nyugszik le a nap,
alvó pilláid húrjain
játszik dalolva,
vígan a hold,
s derekad ringatja
álomba hajnalig
lelkem.
Életem redői közt
térdre kényszerül
a magány, lassul
az idő és a tér
betölti önmagam
Veled.

2014. 11. 30.

Pontok között vonal,
arcok között szempár,
ennyi között hogyan?
Hogyan is láthatnám!

Szívek között dobog,
színek között álom,
vörös tűzben lobog
amikor meglátom.

Minden tőle minden,
minden más tőle szép,
mindentől ő más itt lenn,
ami nem tőle van nem szép.

Számok között pontos,
négyzetek közt három,
részletekben fontos,
kövek között város.

Utak között élet,
felszín alatt felhő,
szövet között lélek,
kávé kell és csak ő.

Minden tőle minden,
minden más tőle szép,
mindentől ő más itt benn,
ami nem tőle van nem szép.

2014.11.15.