Gombok vagyunk
egy led kijelzőn,
egyszer tekersz
előre, hátra,
a stop vagyok
máskor a play
te legyél,
érezd a ritmust,
a basszus a mély.

A hangsávban
sokszor a hangos
a biztos,
de igazunk nem lesz
csak ha a basszus,
a szívünkel együtt
úgy muzsikál,
ahogy a STOP
után a zene megáll.

A lemezt lejátszuk
és úgy élünk itt benn,
nem kell a ritmus,
ha tökéletlen
az élet, de
a szívünk közös,
köztünk a dallam
akkor is tiszta,
ha a teremben
minden sarok ködös.

2016. 08. 19.

Ha ellened az élet,
a világ pedig tombol,
ha összedőlni látszik,
minden, ami szép volt,
ha világos helyeken,
most minden olyan sötét,
ha az öröm helyett,
a bánat leli helyét,
ha első voltál, de
utolsónak érzed,
ha veszni látszik,
minden ami Téged
örömmel itat, nem pedig
csak savval,
ha hiába küzdesz
tűzzel, akár vassal,
ha nem elég, ami van
és az is megrohadt,
ha nem látod a végét
és sok még hátra van,
ha nem szeretsz is engem,
én szeretlek Téged,
ne engedd el azt,
aki megváltozik érted!

Az élet csak egy játék,
a világ pedig gyerek,
ami összedől az nem kell,
ami marad, az a keret,
a sötétség állapot,
a világosságot váltja,
sötétben látszik csak
a csillagoknak lángja,
küzdeni mindig kell,
ez maga az élet,
de sokkal könnyebb,
ha nem egyedül éled,
ha ketten mentek szembe
minden gonosszal,
ha együtt mentek,
győz a jó a rosszal,
az útnak sosincs vége,
mert az út a cél,
s ha gyalog nem megy,
kell még két kerék,
ne engedj el, mert
egyedül nem megy,
szeretlek, szeretlek
Téged!

2016. 04. 02.

Nincs semmi,
ami az űrt betölti,
amit itt hagysz,
ha elhagysz.

Nincs ember,
aki boldoggá tesz.
Soha és nem is
lesz.

Nincs szó,
amit leírhatok.
Érzek,
nem csak gondolok.

Nincs más, csak
Te lehetsz!
Akit csókolok,
akit szeretek!

2015. 12. 29.

A boldogság egy mosoly,
egy néma villanás,
a szívedből indul és
a szívembe talál.

Apró rezgés, de ez több,
mint ezer árva szó,
mint a lavinát keltő
kis, apró hógolyó.

2015. 12. 02. 

Béke. Üres a boros pohár.
A szép Franciaországnak 
terített asztalán.
Fájdalmas sanzont dalolva
fegyverek ropogtak éjjel
és dőltek halomra.
Több, mint száz halott! Emberek!
A befogadót, a befogadott
ölte meg!
Aljas árulás, ész érvnek,
de érzésnek sincs már ágya,
hiába, megértünk a pusztulásra!
Bőrszín vagy esetleg vallás?
Mikor születik meg a gondolat,
hogy ő rossz, mert ő más!
Hol rontottuk el ez életet,
mitől nem értjük a jót,
a rosszat, a lényeget!
Előbb "Charlie", most rengeteg...
Hisz látszott még, be sem gyógyult
az a fájó seb!
És felszakították újra
és kitépték a szívet, hogy
emlékezzen a múltra.
Temesd el könnyeid, a világ veled!
Piros, fehér, kékbe
öltöztettelek!
Béke? Üres a boros pohár.
A szép Franciaországnak
terített asztalán.

2015. 11. 14.

Falak mögött búslakodó
sminkkel álcázott könnyek,
üres polcokon ülő por,
elégett vallásos könyvek
porában sült ételek,
boroktól remegő asztal,
boldogságtől féltetek,
de a pénz nem vígasztal.

Roskadó hátatok fölött
szálló szabad madár,
csiripelve szökött
a magasba onnan se néz le már...
Rabszolgák vagytok, vagyunk,
a véges technika zár,
végtelen elménk az agyunk,
de az ajtó egyszer bezár.

2015. 10. 24.

Ágyat vet a hold
s szemedre holló
fekete éj terül,
neon pislákol
még és az asztalra
bor kerül,
utolsó cseppjei
feledik a nap
mocskát,
autó fénye
világítja be
utcán a macskát.
"Aludj csendben,
mindjárt megyek!"-
a neon kialszik,
melléd fekszem s minden
percem boldog, de
nem látja ki alszik!

2015. 10. 10.

Életöröm, élet török kardból, 
zsinór nélkül gondolok magamra,
hajó kell, ha jön a migráns hullám,
mindenkinek jut egy újabb ablak,
alattam föld, felettem szintek,
lassan minden árnyék eltemet,
ha feljön egy felmosó a liftben,
mindenkinek jut egy insta #tag.

2015.09.12.

Ólom álom, beton percek
között lassan megfeneklek,
másodpercek mellett fekszem
s engem ezek nem engednek.

Szomorúan üti fejét
s ütöm én a világ legyét,
nem alhatok, mert egyedül
az ember csak úgy menekül...

Mocsárból, mocsárba téve,
a cammogó idő vére
festi rémült tekintetét,
s tartja ijedten az estét.

Egyedül vagyok. A nagy ágy
és én harcolunk, hogy a vágy
erőmet ne vegye soha,
elindulnék feléd haza.

2015. 09. 13.

Volt egy ország,
alig volt határa,
jött egy hullám
és mindent magára
húzott rögtön
pedig alig bírta,
némán tűrte
könnyeit leírta.
Sírni régen
sem volt divat soha,
holtnak minek?
Élőnek? Ostoba!
Aki hallja,
jobbra, meg majd balra,
oda fordul,
a szél oda hajtja.
Régen áttört,
nem véd minket semmi,
saját eszünk
csak azt maradt megenni,
rágni, rágni,
a fákat kivágni,
koporsóban
fekhelyet találni.
Jöjj gyülevész
had, jöjj közös fertő,
nem várom meg,
amíg a gyerek felnő,
inkább halok meg,
ha a halál fütyül,
kísérem majd
amíg a tér kiürül.

2015. 09. 12.